A félreértések elkerülése végett írok most. Nem lesz február 13-án pénteken TCW magyarul a Cartoon Networkön. Már csak azért se, mert gyakorlatilag lehetetlen, hogy akkor legyen. 2010-ben ugyanis február 13-a nem péntekre esik, hanem szombatra. A Cartoon Network oldalán a tavalyi reklám van még kint. Arról, hogy a második évadot mikor kezdik el adni magyarul, egyelőre még nincs semmilyen információnk. Akinek van, ossza meg velünk, de mellékeljen hozzá valami hihető forrást is.
Posts Tagged ‘szinkron’
Az a bizonyos februári kezdés
vasárnap, február 7th, 2010Seth Green
vasárnap, szeptember 27th, 2009
Név: Seth Benjamin Gesshel Green
Született: 1974. február 08. USA, Pennsylvania, West Philadelphia
Philadelphiában született, és itt is nőtt fel. Szülei, Barbara és Herb elváltak, amikor Seth 15 éves volt.
Először az 1984-es A Billion for Borisban tűnt fel. 1987-ben szerepelt Woody Allen Radio Days című filmjében, és a Marslakó a mostohámban Alyson Hannigen mellett (ő volt a kis fogszabályzós kölyök, aki elvitte egy buliba a leányt).
Később olyan filmekben tűnt fel, mint az Austin Powers széria – mindhárom részben Dr. Genya fiát, Scottot alakította. Az olasz melóban (2003) egy számítógép-zsenit alakított, a Rat Race-ben (2001) a különböző megpróbáltatások árán próbálta a dilis tesójával megszerezni a főnyereményt, a Sex Drive-ban (2008) meg egy autószerelő amish bőrébe bújt bele.
Nem csak színészként próbál boldogulni – talán nincs olyan Star Wars rajongó, aki nem hallott volna a Robot Chickenről, melynek Seth az egyik producere. És mint nagy Star Wars-rajongó, egy nagy álma teljesült, hiszen szerepet kapott a The Clone Warsban. Egy Todo 360 elnevezésű droidnak fogja a hangját kölcsönözni. Szinkronszínészi tehetségét nem itt csillogtatja meg először, ugyanis a kezdetektől fogva az ő hangján szólal meg a Family Guy egyik szereplője, Chris.
Különböző televíziós sorozatokban is feltűnt, ilyen például a Heroes, a My Name is Earl vagy a Grey’s Anatomy.
4 szinkronszínész
szombat, június 13th, 2009Ma elkészítettem négy színész adatlapját, mindannyian a The Clone Warshoz köthetőek. A mezőnyben két hölgy szerepel, Catherine Taber, aki Padmé Amidala hangja az angol változatban, valamint Jaime King, aki Aurra Singnek kölcsönzi a hangját. A két férfi színész közül Dee Bradley Baker a klónok hangjaként ismert, James Arnold Taylor pedig Obi-Wan Kenobiként (James infóit átmentettem az Obisessionről, ami szintén az én menedzselésem alatt fut).
Jaime-ről még egy fotósorozatot is feltöltöttem, ami az In Style számára készült.
És akkor a linkek az adatlapokhoz:
Jaime King
szombat, június 13th, 2009
Név: Jaime King
Született: 1979. április 23. USA, Nebraska, Omaha
Az amerikai színész-modell Nancy King szépségkirálynő és Robert King lánya. Van egy nővére, Sandra és egy öccse, Barry. Jaime a The Bionic Women című sorozat Jaime Sommers nevű karaktere után kapta a nevét.
14 éves korában kezdett modellkedni, és igazán sikeresnek számított a szakmában. Olyan magazinokban szerepelt, mint a Vogue, a Mademoiselle, az Allure, a Seventeen, a Glamour és a Harper’s Bazaar. 1996-ban még a New York Times Magazine címlapjára is felkerült.
1999-ben kezdődött színészi pályafutása Daniel Waters Happy Campers című filmjével. Pixel megformálásáért a DVD Exclusive Awardson jelölték a legjobb színésznő kategóriában. Ezt követően olyan produkciókban szerepelt, mint a Pearl Harbor (Betty), a Sin City, a Tucatjával olcsóbb 2, a Fanboys és a The Spirit.
Szinkronszínészként először a The Clone Wars animációs sorozat Hostage Crisis című epizódjában mutatkozott be, Aurra Sing hangjaként.
2007-ben feleségül ment Kyle Newman rendezőhöz, akivel a Fanboys forgatásán ismerkedett meg. Jaime az InStyle magazinnak úgy nyilatkozott, hogy három gyermeket szeretne. Ezenkívül szeret írni és fotózni.
Projects
|
The Spirit – A sikító város 2009. január 29. (MO) |
Fanboys 2009. február 06. (USA) |
James Arnold Taylor
szombat, június 13th, 2009
Név: James Arnold Taylor
Született: 1969. július 22. USA, Kalifornia, Santa Barbara
A szinkronizálásban nagy sikert aratott, hiszen nagyon sokoldalú, rengeteg híres ember hangját tudja utánozni. Szerepelt animációs filmekben, mint például a TMNT (Teenage Mutant Ninja Turtles), Animátrix és Atlantis: Milo visszatér. Különböző TV-s sorozatokban is szinkronizált egy-egy kisebb szerepet: Scooby-Doo, Johnny Bravo, Kim Possible, Pindúr Pandúrok és Avatar. Ő kölcsönözte a hangját a Johnny Test címszereplőjének, Axelnek az A.T.O.M.-ból, és az egyik leghíresebb szerepe jelenleg a Star Wars: The Clone Wars Obi-Wan Kenobija.
James nagyon elfoglalt, a saját otthoni stúdiójában készít promóciós munkákat olyan csatornák számára, mint a Fox, a The CW, a Spike, a G4 vagy a Game Show Network. James egyik leghíresebbmunkája egy számítógépes játékhoz, a Final Fantasy X-hez kapcsolódik – ő adta a hangját Tidusnak. További játékokhoz kapcsolódó szerepei: Shrek, Pókember, X-Men, A Gyűrűk Ura és A Karib-tenger kalózai.
James egyik egyedülálló képessége a hangutánzás. Amikor a híres színészek éppen nem elérhetőek, ő ugrik be helyettük, és olyan színészek hangját és beszédmódját képes utánozni, mint David Spade, Michael J. Fox, Billy Bob Thornton, Christian Bale, Ewan McGregor, Steve Carell, Nicolas Cage, Johnny Depp és még folytathatnám. James számára a legnagyobb megtiszteltetés, hogy Alan Reed és Henry Corden után ő szinkronizálhatja az egyik világhírű rajzfilmfigurát, Fred Flinstone-t (Kovakövi Frédi).
James Arnold Taylor – Hivatalos oldal
(Forrás: Obisession)
Catherine Taber
szombat, június 13th, 2009
Név: Catherine Anne Taber
Született: 1979. december 30. USA, Georgia
A Georgia-ból származó színésznő első filmje a 2000-ben bemutatott The Girl’s Room volt, melyben a Daily Variety szerint emlékezetes alakítást nyújtott. Szinkronszínészi pályafutását 2003-ban kezdte, Mission Vaót szólaltatta meg a LucasArts Knights of the Old Republic című játékában.
Szinkronszerepei igen változatosak. Legyen az állat, zombi vagy akár földönkívüli, Dee képes életet lehelni a karakterbe. Ma már az USA legkeresettebb szinkronszínészei között tartják számon.
Mellékszereplőként feltűnt a Beverly Hills 90210 (1998) című amerikai sorozatban, valamint a Reese Witherspoon főszereplésével készült Just Like Heavenben.
Leggyakrabban azonban számítógépes játékokon dolgozik. A Final Fantasy XII angol változatában az ő hangján szólalt meg Penelo, az X-Men Legends II: Rise of Apocalypse-ben pedig Rogue. A Star Wars: The Force Unleashedben Leia Organa hercegnőnek kölcsönözte a hangját.
A sors keze: a 2008-as The Clone Wars mozifilmben, majd az azt követő sorozatban Padmé Amidala, azaz Leia édesanyjának szerepét osztották rá. Padmén kívül még ő szinkronizálta Numát, az Innocents of Ryloth című epizódban és az angyalt a Mystery of a Thousand Moonsban.
Catnek van egy Jack Russell terrierje, akit Penelónak nevezett el. Szeretne Yodától tanulni, és Han Solóhoz szeretne feleségül menni.
Padmé szerepével kapcsolatban ezt mondta: megtiszteltetés a számomra, hogy én játszhatom Padmé Amidalát a The Clone Wars filmben és az animációs sorozatban.
Húsvéti apróságok
vasárnap, április 12th, 2009
Bizony a húsvét sem telhet el Star Wars nélkül, és hiába ért véget a TCW első évada, még mindig TCW-lázban ég mindenki. Húsvét -> nyuszi -> ki ne emlékezne a kis nyúl robotra a Blue Shadow Virus című epizódból? A StarWars.com-nak köszönhetően egy nagyon kis kedves húsvéti rajz elkészítését írják le lépésről lépésre, érdemes megtekinteni. A hivatalos SW blogon pedig a még kreatívabb és elvetemültebb rajongókra is gondoltak – aki nagyon ráér, az az egyszerű piros tojás helyett festhet Csubakkát, Darth Mault vagy Wicketet. 
Én is készültem azért valamivel: egy újabb szinkronszínész adatlapját készítettem el. Ő Corey Burton, aki jó néhány gonosz karaktert megszólaltat a TCW-ben. Boldog (robot) Nyuszit Mindenkinek!
Az animációs klónok az RTL Klub műsorán
szombat, január 31st, 2009A Cartoon Network mellett az egyik kereskedelmi csatorna (RTL Klub) is műsorára tűzte a The Clone Warst. Ugyan csak egy vasárnap délelőtti időpontról van szó, mégis ez biztos sokaknak örömet okoz, hiszen ez a csatorna általában mindenhol fogható (kivételesen még nálunk is XD). Az első részt már február 8-án levetítik (előbb, mint a CN), a Tartakovsky-sorozat régi időpontjában: délelőtt 09:50-kor. A szinkronok ugyanazok lesznek, mint a filmek és az animációs film esetében.








Eelysa egy női Jedi mester volt az Új Jedi Rendben. Ő volt az első, aki észlelte az Erő-fodrozódást, ami a Sötét Jedi, Kueller lázadásából és droid szabotázsából eredt, ami ezreket ölt meg. Később Jedi mester rangot kapott, és az Új Jedi Rend legtehetségesebb tagjainak egyike lett. 

























